Hosszú pillanaton át bámult rám. A légzése nehezebb volt a megszokottnál, a szemeit pedig vékony, keserű méreggel töltött csíkokba szűkítette, és hihetetlen intenzitással bámult az enyémbe. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de amint elvált egymástól az alsó és felső ajka, rögtön össze is szorította őket, megállítva minden szót. A szemeim forgattam, összeszorítottam a fogaim, és előreléptem, hogy kikerülhessem és ott hagyjam.

Neki viszont más tervei voltak, és velem együtt lépett, elállva az utamat. Hangosan fújtam ki a levegőt az orromon, majd ránéztem. Összefonta a karjait a mellkasa fölött, az állkapcsát végig összeszorítva.

- Hogy hívják?

Felhorkantam, meghallva a mély, durva akcentusú hangját, ahogy az üres, csendes folyosón visszhangzott. Őt utánozva, én is összekulcsoltam a karjaim, és felvont szemöldökkel néztem rá.

- Parancsolsz? – kérdeztem összeszűkülő szemekkel, kitartóan állva a kemény tekintetét. – Hozzám beszélsz?
Megálltam, és cinikusan átnéztem mindkét vállam fölött.
- Azt hittem nem ismersz.
- Fogd be! – szólt rám, a fogait csikorgatva. – Válaszolj a kibaszott kérdésre.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mi a neve. – vágtam rá, majd ismét megkíséreltem kikerülni. A teste ismét gyorsan mozgott az enyémmel együtt, és újra az utamba állt, úgy közeledve felém, mint valami sötét, veszélyes ragadozó.
- Állj félre! – kiáltottam rá dühösen.
- Nem. – jelentette ki, egyre sötétebb tekintettel. – Nem, amíg nem válaszolsz.
- Már megtettem. – vágtam vissza élesen. – Mondtam, hogy kibaszottul semmi közöd a nevéhez… - megálltam a mondat közepén. Gonosz mosoly jelent meg az arcomon. – De nagyon örülök, hogy a magánéletem ennyire fontos számodra.  Nem is hittem volna, hogy így tudsz kémkedni, Tom.
- Kémkedni? – kezdett hangos nevetésbe. A fejét kicsit hátradöntötte, majd lassan csóválni kezdte. – Csak szeretnéd. Nehéz volt nem észrevenni a kis románcodat odakint, ahogy a kibaszott nyelved lent volt a torkában-
- A torkában? – nevettem fel hangosan, a mondata közepébe vágva. – Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a nyelvem lent volt a torkában.

Nem hittem volna, hogy lehetséges, de a tekintete még sötétebb lett. A belőle áradó düh, méreg még engem is megijesztett. Közelebb lépett hozzám, éreztem a leheletének melegét az arcomon. A szájából áradt az összetéveszthetetlen fahéjas rágó, és az erős alkohol illata, és nem tudtam uralni a szemeim, automatikusan az alsó ajkára néztem. Az az átkozott, telt, rózsaszínes ajak, ami annyira jól illett az arcán lévő pírhez, a magas arccsontjához, és az állkapcsának vonalához…

- Azt hittem más vagy. – morogta végül. A hangja sokkal nyugodtabb, és mélyebb volt, mint pár pillanattal korábban. Hátrébb lépett, mély levegőt vett az orrán át. A tekintetem elkaptam az ajkairól, és zavartan vontam össze a szemöldököm.
- Mi?
- Az én csajozási szokásaimról papoltál, meg arról, hogy jobban kéne bánnom velük… - megállt a mondatban, és lenézően pillantott rám. Leengedte a karjait az összefont pozícióból, majd vádaskodóan rám mutatott egy ujjával. – Semmivel sem vagy jobb náluk.
- A nőidnél? – néztem rá hitetlenkedve, majd keserűen felnevettem. – Oh, kérlek, Tom.
Lassan bólintott, a tekintete végig az enyémhez volt láncolva.
- Mint az összes többi. – mondta halkan, továbbra is a szemembe nézve. – Csak egy kurva.
Elkerekedtek a szemeim, le voltam sokkolva. Most tényleg azt mondta, amit hallottam? Nem, nem, nem…
- Mit mondtál? – sziszegtem dühösen, közelebb lépve hozzá. Nem mozdult, ugyanolyan közönyös tekintettel állt egy helyben. – Hogy merészeled? Hogy a picsába mersz annak nevezni?
- Hogy merlek kurvának hívni? – kiáltott fel, a karjait a levegőbe vetve. – Láttad te magadat, ahogy valami ismeretlen seggfejjel voltál, te kibaszott-
- Ismerem! – vágtam közbe gyorsan. – Ismerem őt, Tom! Csak egy csók volt, édes istenem!
- Velem vagy itt!

Az üvöltése másodpercekkel azután is visszhangzott, hogy elhagyta a torkát. Furcsa érzés volt a mellkasomban – szorítást éreztem, ami olyan fájdalmat okozott, ami nem tetszett nekem. Mindketten elcsendesültünk, egyedül Tom heves légzését lehetett hallani. A tekintete, ami addig kegyetlen volt, most ijedten meredt rám, a szemei pedig elkerekedtek, amint felfogta mit is mondott.

- Ve-velünk. – javította magát zavartan, megköszörülte a torkát, majd a padlóra ejtette a tekintetét. – Velünk vagy itt… velünk… Billel, és velem.
Nagyot nyeltem, és végig nyaltam az ajkaim.
- Ahogy én tudom, én Billel vagyok itt. – mondtam lágyan, halkan. – Mert te nem is ismersz.
Lassan fújta ki a levegőt, továbbra is a cipője hegyét bámulva. A kezei már nem felém fordultak, a sötét farmerjának zsebeibe voltak gyömöszölve. A teste megtartotta a merev pozícióját, és tudtam, hogy kényelmetlenül érzi magát.
- Rendben. – bólintottam, miután nem válaszolt. – Rendben, nem ismersz.
Halkan felnevettem, és elengedtem egy kis sóhajt. Elindultam, hogy végleg ott hagyjam.
- Visszamegyek inni még egyet. Érezd jól magad.

Ezúttal sikerült is megkerülnöm. Továbbra sem mozdult, mintha meg lett volna fagyva. Ahogy indultam vissza a klub belsejébe, hangos lépteket hallottam magam mögül. Megfordultam, és a lebarnult karját láttam, ahogy megragadja az enyémet, a hosszú ujjaival körbeölelve a bőrömet. Zavartan néztem fel a szemeibe, amik ezúttal sokkal lágyabban néztek rám, mint korábban.

- Anna… - mondta olyan halkan, hogy alig hallottam. A sötét szemöldökét összevonta, az állkapcsát megfeszítette, a tekintete pedig ide-oda vándorolt. - … csak… csak várj…
Nagyot nyeltem, ahogy a mellkasomban és a gyomromban lévő fájdalom száraz gombóccá formálódott a torkomban. Kifújtam a levegőt, rápillantottam, és lassan a fejem csóváltam.
- Sajnálom. – szólaltam meg halkan, a szemei pedig elkerekedtek egy pillanatra. Nagyot nyeltem, megnyaltam az ajkam, és lefelé néztem. Összegyűjtve a bátorságom, ismét rápillantottam, a lehető leghidegebben. – Ismerjük egymást?

Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, a fehér fogait is megpillantottam a puha ajkai mögött. De ahelyett, hogy bármit mondott volna, hamar össze is zárta őket, a szemei pedig ismét kitágultak, ezúttal jóval hosszabb ideig. Egy hosszú pillanat után, végül az alkaromon lévő szorítás ellazult, elvette az ujjait, a karom pedig mellém esett. A padlót nézve pislogtam egyet, megdörzsöltem a karom, majd sarkon fordultam, otthagyva a ledöbbent Tom Kaulitzt.

Nate még mindig a bárnál ült, a legutóbbi pohár whiskyjét kortyolva. A tekintete felvillant, amint meglátott engem. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy helyet foglaltam mellette, de annak ellenére, hogy tudtam, ez a férfi jól bánik velem, nem tudtam leküzdeni az eluralkodó szomorúságot.

- Minden rendben? – kérdezte lágyan, és megnyugtatóan végigsimította a karjaim. Olyan más volt Nate-tel; teljesen más volt a dinamika Tommal. Nate kedves volt, édes, gyengéd…

Tom pedig…

Jézus, gyűlöltem.

- Jól vagyok. – mondtam remegő hangon, és bólintottam. De hazudtam. Nem voltam jól. Még csak a közelébe sem jártam annak, hogy jól legyek. Alig bírtam uralni a szörnyű remegéseket, amik végigfutottak a testemen. Betegnek éreztem magam, hánynom kellett, el akartam menni a picsába abból a klubból, és bebújni a takaróm alá, úgy tenni, mintha Tom nem is létezne. Úgy tenni, mintha nem is találkoztunk volna, mintha nem is éreznék semmit iránta. De éreztem, és amilyen gyáva voltam, még magamnak sem tudtam bevallani. Nem…

Nem mertem hátranézni. Nem szabadott látnom. Nem szabadott… Nem szabadott a szemébe néznem. Nem szabadott…

- Beszéltem a haverommal. – szakította meg a gondolataim Nate hangja. Felnéztem, és a gyönyörű zöld szemeivel találkoztam. – A kidobóval. – magyarázta gyorsan. – Megpróbáltam kidobatni. Azt a srácot, akinek be volt fonva a haja, vagy mi-
- Mit csináltál?
Tudtam, hogy kétségbeesettnek hangzott. Nate zavartan nézett rám, mert biztos, hogy valami olyasmit látott az arckifejezésemben, mint a hitetlenkedés, aggodalom, vagy bármi, ami csalódottságot jelent.
- Igen… - mondta lassan. – Én, öm… aggódtam miattad… - dörzsölte ügyetlenül a tarkóját.
- Oh. – mondtam nem sokkal később, és bólintottam. – Szóval, öm… - köhögtem kicsit, a bárpult felszínén pedig az ujjaimmal doboltam. – Akkor most, öm… akkor ő…?
- Nem. – válaszolta, mielőtt kimondhattam volna a teljes kérdést. Újra a poharába kortyolt. – Ez a furcsa… Rámutattam a pasira, a haverom pedig azt mondta, hogy őt nem rúghatja ki.
- Ezt hogy érted? – néztem rá zavartan.
- Nem mondott semmi konkrétat. – válaszolt, vállat vonva. – Csak azt mondta, hogy bárkit kirúghat, kivéve azt a srácot.
- Mi? – hagyta el a számat a kérdés, de inkább a levegőbe ment, minthogy Nate irányába. Zavarodottság söpört végig rajtam. Mi a franc…?
- Nem tudom. – felelte nagy sóhajjal. – Azt hittem először, hogy összekeveri valakivel… de hát hogy lehetne összekeverni valakit, akinek ilyen haja van?

Nem tudtam mit gondoljak. Fogalmam sem volt hogyan voltak ilyen exkluzív kiváltságai Tomnak – Paige mesélt már horror történeteket olyan pasikról, akiket csak azért dobtak ki az éjszaka közepén ilyen klubbokból, mert csúnyán néztek rá. És akkor itt volt Tom, aki…?

- Mindegy. – köszörülte meg Nate a torkát, és rám mosolygott. Jó volt ezeket a lágy gesztusokat látni, az ő fenségétől megszokott hideg pillantások helyett, amikkel nap mint nap találkoznom kellett. – Szeretnél, öm, egy újabb italt?
Annak ellenére, hogy kényelmetlenül és összezavarodva éreztem magam, elmosolyodtam.
- Kedves tőled Nate… - sóhajtottam, közben már álltam is fel. – De most már szerintem meg kéne keresnem a barátom.
Láttam, hogy csalódottság fut végig az arcain.
- Oh. – bólintott. A száját eltátotta, ahogy korábban Tom is, majd szomorúan elmosolyodott, és sóhajtott. – Oké… akkor, oké, azt hiszem.
- Hé… - szólítottam meg, és lágyan megérintettem a karját. – Majd még beszélünk, oké?
- Remélem. – mosolyodott el.
Én is elmosolyodtam, de a következő pillanatban eszembe jutott, hogy pár perccel korábban mit is csináltam. Ő is észre vette, hogy megváltozott az arckifejezésem, és aggodalom jelent meg a tekintetében.
- Mi a baj?
- Semmi… - ráztam meg a fejem, a padlót bámulva, kerülve a tekintetét. Az arcom elvörösödött, tudtam, az emlékekre gondolva. – Csak… nem akarom, hogy rosszat gondolj rólam, azért, amit csináltam-
- Rosszat gondolni? – nevetett fel halkan, a karomat pedig megnyugtatóan megsimogatta. – Anna, kérlek. Alig volt valami. Egy csók, igen, de semmi olyasmi, ami miatt aggódnod kellene.
Ahogy ezt kimondta, egyből megnyugodtam, és elmosolyodtam.
- Tessék… - mondtam kis idő után, és a bárpulton lévő pohárból elvettem egy tollat, hogy a telefonszámomat gyorsan felfirkantsam egy szalvétára. El sem tudtam hinni, hogy tényleg ezt csinálom; nem szoktam senkinek csak úgy megadni a számom… De Nate megnevettetett, megnyugtatott, és… jól éreztem magam vele.

Elmosolyodott, ahogy a szalvétáért nyúlt, majd összehajtotta, és a zsebébe csúsztatta. Nem néztem a szemébe, zavartan vörösödött el az arcom, de amikor megéreztem a meleg tenyerét az arcomnál, nem volt más választásom. Lágyan mosolygott rám, a tekintetében melegség, megértés tükröződött, és ahogy az arca az enyémhez közeledett, hevesebben dobogott a szívem. Pár pillanatra az ajkaink összeértek, gyengéden az enyémhez értek, és a melegség, ami belőlük áradt, csodálatos volt. Elhúzódott, és halkan sóhajtott.

Remegve álltam ott, a lábaim szinte lebénultak, de végül elfordultam, és elindultam. A szívem továbbra is kalapált a mellkasomban, a gyomromban lévő pillangók pedig olyan kellemesen hívogatóak voltak-

- Anna!

A torkomban akadt a levegő, ahogy egy kéz megragadta a karomat. A szívem még jobban felgyorsult az ijedtségtől, de amikor megfordultam, csak Billt láttam magam előtt.

- Itt vagy, oh, istenem, már kerestelek!
- Bill? – pislogtam nagyokat, a szemöldököm ráncolva. – Jól vagy?
Szaporán vette a levegőt, szinte zihált. Zavartan nézett körbe, és furcsán ráncolta az ajkait.
- Istenem, annyira hülye volt, annyira örülök, hogy megtaláltalak, oh istenem-
- Bill! – léptem előre, megrázva a karját, hogy végre rám nézzen. – Bill, mi az? Mi a baj?
- Tom! – nyögte ki végül, a szemembe nézve, rémült tekintettel. Tom nevének hallatán a szívem kihagyott egy ütemet, és hátrébb léptem.
- Tom… Tom… oh, jézusom, oh, istenem… - siránkozott Bill továbbra is.
- Mi van vele? – követeltem a választ határozottan. – Mi van vele, Bill?
Nem válaszolt erre sem, továbbra is ide-oda kapkodta a tekintetét.
- Bill! – ráztam meg ismét a karját. – Bill, mi van a testvéreddel? Mi történt?
- Az egész kibaszott üveget, Anna! – kiáltott fel, a kezeit pedig úgy dobta a levegőbe, mint valami őrült. Ijedten nézett rám. – Megitta az egész kibaszott üveget!
- Milyen üveget? – kérdeztem, de alig kaptam levegőt, ahogy a torkomban lévő gombóc egyre nagyobbá dagadt. Remegve vettem levegőt, keményen bámulva az előttem lévő férfit. – Milyen üveget, Bill?
Bill lenézett a földre, összeszorított ajkakkal.
- Nem tudom, whisky, vagy valami… Kibaszottul nem tudom… Nem tudom miért ivott ennyit… miért…
- Egy egész üveg whiskyt megivott? – pislogtam nagyokat, és gyorsan körbenéztem, hátha meglátom Tom összetéveszthetetlen alakját. – Elájult valahol? – kiáltottam Billre élesen, ahogy a pulzusom az egekbe szökkent. Oh, jézus, alkoholmérgezést is kaphatott, az is lehet, hogy…
- Bill, mentőt kell hívnunk! Bele is halhat!
- Nem is tudtam! – kiáltott fel rémülten. – Nem is tudtam megállítani! Vigyáznom kéne rá! Vigyáznom kéne… oh, istenem!
- Bill, Bill… - ráztam meg ismét a karját, nagyokat nyelve a torkomban lévő szúró érzés ellen. – Meg kell találnunk. Hol van?
Bill lassan lehunyta a szemét, majd egy pillanattal később kinyitotta. Könnyek szöktek ki belőle, amelyek feketén folytak végig az arcán a sminktől.
- Nincs itt.
Tátva maradt a szám.
- Hogy érted, hogy nincs itt? – léptem felé. – Hol a fenében van?
Újabb könnycsepp gördült végig az arcán. Mély levegőt vett, és nagyot nyelt a válasz előtt.
- Elindult haza… kocsival.

A kétségbeesett pánik érzése a haza úton még intenzívebb volt bennem, mind addig valaha. A szívem olyan sebesen vert, hogy azt hittem meg fog állni – úgy éreztem, hogy a gyomrom bármelyik pillanatban feljöhet a torkomon át, és Bill kocsijának bőrülésén fog landolni. Az anyósülésben ülő Billtől jövő szipogások hangja sem segített a helyzeten. Attól féltem, hogy ha nem érünk haza minél előbb, Bill fog összeesni mellettem szívroham miatt.

Még le sem parkoltam az autót, Bill már ki is ugrott a kocsiból, nyitva hagyva az ajtót. Ahogy tovább mentem, magától bevágódott az ajtó, majd gyorsan leparkoltam a kocsit, és én is kiszálltam.

- Itt a kocsija! – kiáltott fel Bill, hisztérikusan Tom Audijára mutogatva, ami pár méterrel arrébb volt tőlünk. Az autó láttán egy pillanatra elöntött a méreg, a szemem akaratlanul is arra a területre vándorolt, amit úgymond megrongáltam, de az érzés hamar el is múlt, és rémület váltotta fel.
- Oh, köszönöm istenem, a kocsija… itt van! – lelkendezett Bill.
El is indult az épület felé, szinte futott, én pedig mögötte próbáltam tartani a lépést. Amint felértünk az emeletre, Bill szó szerint kitépte az ajtót a helyéről, és a testvérének a nevét kiáltozta kétségbeesetten, ahogy a lakásba rohant.

- Tom! – kiabálta, lihegve. Rám nézett, majd a lakásban kapkodta a tekintetét egyik helyről a másikhoz. – Tom, hol a picsában vagy?
Megállt, hátha hall valami választ, és felsikoltott, amiért nem kapott. Felém fordult, vörös szemekkel, amelyek még mindig könnyeztek.
- Kibaszottul elkéstünk, Anna! – kiáltotta, majd a fejét fogva rohant körbe a lakásban. – Bassza meg, bassza meg! Tom! Tom, válaszolj!

- Nocsak, nocsak…

Felkaptam a fejem, ahogy meghallottam a mély férfihangot a hátam mögül. Megfordultam a hang irányába, és Tom arcát pillantottam meg, ahogy egyértelműen részegen nézett rám. A teste botladozva közeledett felém, és a hálószobájának ajtajánál állt meg, a falnak támaszkodva, nehogy elessen.

Seggrészeg volt.

Mégis megkönnyebbülés futott rajtam végül. Tom jól volt. Nem volt halott – hanem… itt volt, legalábbis fogjuk rá. Hallottam Bill hisztérikus hangját magam mögül, de nem értettem amit mondott – gyorsan és németül hadart, és hihetetlenül sebesen szaladt oda a testvéréhez.

El voltam képedve, ahogy láttam Bill vékony alakját Tom felé közelíteni. A hosszú karjait egyből kitárta az ingó Tom felé. Hangosan felzokogott, ahogy a testvére rázuhant. Meg sem tudtam mozdulni, nem tudtam mit mondani, ahogy láttam Billt Tom nyakába zokogni. Az egész teste remegett, és számomra érthetetlen német szavakat motyogott.

Egy pillanatra elhúzódott tőle, és tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy felemeli az öklét, majd Tom arca felé lendíti, akinek oldalra zuhant ettől a feje. Összerezzentem a látványon, teljesen lesokkolt, hogy Bill így megütötte a testvérét. Aztán hátrébb lépett, vörös, összeszűkített szemekkel, amelyekben még mindig csillogtak a könnyek.

- Kibaszott idióta! – üvöltött rá Tomra, aki a földön elterülve a saját arcát fogdosta. – Mi a faszt képzeltél? Meg is halhattál volna, Tom!

Tom nem válaszolt, nem is hiszem, hogy tudott volna válaszolni. Helyette a fejét egyik oldalról a másikra döntötte, a karja pedig nagy csattanással a földre zuhant.

- Miért? – folytatta Bill, a hangja újra megremegett. – Miért, Tom? Évek óta nem ittál ennyit! Aztán beülsz a kibaszott kocsiba! – hátrébb lépett, remegve a szájához emelte a kezét. – El is… el is veszíthettelek volna, oh istenem…
Újra sírni kezdett, ahogy a padlóra zuhant, a testvére mellé, a hosszú lábait Tom mellett elnyújtva. A karjaival körülölelte Tom béna testét, és a nyakába borult.
- Tomi… - zokogta, és hangos csuklások hagyták el a torkát.

Ismét előjött a torkomban az a gombóc, ahogy mozdulatlanul láttam a jelenetet. Itt volt Tom, elterülve a földön, teljesen szétesve, és ott sírt mellette a legjobb barátja – a testvére… és csak arra tudtam gondolni, hogy ez miattam volt. Vajon én voltam az oka, hogy Tom az egész üveg alkoholt benyakalta, aztán idióta módon bemászott a kocsijába?

- Én… - szólaltam meg, áttörve a csendet. – Én azt hiszem mennem kéne…

Bill szipogott párszor, majd felnézett a testvére vállából.
- Anna… - mondta a sűrű levegőn át. – Tudnál… tudnál nekem segíteni ágyba rakni? Én… én megígérem, hogy utána elmehetsz… csak… - elcsuklott a hangja, és újra felsírt. Felemeltem az egyik kezem, és bólintottam.
- Persze. – haraptam az ajkamba. – Persze, segítek…
Bólintott, és nagyot nyelt, majd lassan lábra állt.
- Gyere… - szipogott, majd Tom egyik karját átvetette a válla fölött. – Gyere, segíts felállítani…

Óvatosan odamentem, és megfogtam Tom másik karját. Összerezzentem, megérezve, hogy milyen nehéz is a teste, de végül sikerült felemeltünk a fal mellett, majd elkezdtük a szobája felé irányítani. Tulajdonképp bevonszoltuk a szobájába, mert a lábai nem igazán mozdultak, ahogy haladtunk, ezért nagyon nehéz feladat volt bevinni. Végül segítettem Billnek a hatalmas ágyra dobni Tomot, majd hátrébb léptem. Láttam, ahogy Bill elkezdi levenni Tom hatalmas nadrágját, de gyorsan el is fordítottam az elvörösödött arcomat, amint megpillantottam a napbarnította lábát, amit sötétszőke szőr fedett, és egy laza boxer volt rajta. Bill kicsit arrébb fordította őt, és lehúzta a hatalmas pólóját a feje felett, majd betakarta.

- Hozok neki vizet. – mondta Bill, megtörölve a szemeit, ezzel durván elkenve a sminkjét. – És aszpirint… - tette hozzá. Nagyot nyelt a testvérére nézve, majd ismét rám pillantott. – Itt maradnál vele, amíg visszajövök?
Nem válaszoltam, csak bólintottam. Elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzám, és nagy ölelést adott.
- Köszönöm. – suttogta a hajamba, és kicsit megszorongatott, mielőtt elengedett, és kiment a szobából a vízért és a gyógyszerért.

Esetlenül álltam ott, próbáltam nem odanézni Tom fedetlen testére, már amennyi kilógott a sötét takaró alól. De mozgást hallottam onnan, ezért oda kellett néznem. Tomot pillantottam meg, ahogy oldalra fordult, és rám bámult. Az ajkamba haraptam, ahogy a kényelmetlen érzés végigfutott rajtam.

- Gyere ide…

A szavai összefolytak, szinte értelmetlenek voltak, mégis ránéztem. Láttam, hogy az ágy szélére ejti a karját, de nem reagáltam, nem mozdultam, csak a falat bámultam, amíg a fogaim nagyobb erővel haraptak az ajkaimba.

- Anna…

Nem bírtam megállni, ránéztem, és láttam, hogy még mindig az ágyra mutogat. Sóhajtottam és nagyot nyeltem, ahogy bizonytalanul odaléptem az ágy mellé. Megköszörültem a torkom, és ránéztem.

- Igen?

Engem bámult, és szomorú pillantásokat láttam a részeg tekintetében egy pillanatra. Majdnem felugrottam, amint megéreztem, hogy valami megragadja a csuklóm, de amikor odanéztem, láttam, hogy csak az ujjai fonódtak köré. Nagyot nyeltem, de képtelen voltam elfordítani a fejem a kezemtől, amit lassan, lágyan simogattak az ujjai.

- A zegész a te hibád… - motyogta, továbbra is összefolyó szavakkal, majd nagyot sóhajtott. A homlokom ráncoltam, ahogy őt néztem, mire ő felnyögött. – Közelebb…
- Mi?
- Gyere ide… közelebb… - mondta, én pedig egy fél lépést megtettem az irányába, mire ismét felnyögött. – Nem… nem, ide… ide, mellém…
Felsóhajtottam és a szemeim forgattam, nem figyelve a mellkasomban lévő szorításra, majd mellé kuporodtam az ágyon.
- Igen, Tom?
Annyira közel volt hozzám az arca – éreztem azt a rohadt aftershave-et, és láttam az állán lévő borostákat. A tekintete széteső volt, nem tűnt koncentráltnak, mégis felém néztek.
- Nekem kellett volna. – motyogta szinte csukott szájjal, a kezét pedig az arcomhoz emelte.
A szemeim elkerekedtek, ahogy az ujjaival megérintett, és úgy éreztem, nem kapok levegőt. Az ujjai mozogni kezdtek, és lassan, ugyanúgy, ahogy előtte a csuklómat is, elkezdték a bőrömet cirógatni. Nehéz volt letagadni a libabőrt a karomon.
- Nekem kellett volna… - mondta az ajkait ráncolva, és úgy éreztem, hogy mentem megáll a szívem, ahogy az ujját végigsimította az ajkaimon. Mi a szart csinál…?
- Anna… - suttogta, majd felém hajolt a fekvő pozíciójából. Meg sem tudtam mozdulni. Nem tudtam gondolkozni. Az arca egyre csak közeledett, én pedig nyitott szemmel bámultam ki a fejemből. A szívem ijesztő gyorsasággal vert. Éreztem az alkoholtól erősen bűzlő leheletét, ahogy az ajkaimhoz közeleg, és fogalmam sem volt, hogy ami a szart csinálja. Egy csókra számítottam, vagy valami, helyette az ajkait az arcomhoz nyomta, és alig ért hozzá a szám sarkához.
- Tom… - suttogtam, tágra nyílt szemekkel, teljesen lemerevedve. Az ajkai továbbra is az arcomhoz tapadtak, amitől kirázott a hideg. - … Tom… - nagyot nyeltem, a szemeim lecsukódtak. – Hagyd… hagyd abba…

Visszadőlt, továbbra is nehézkesen véve a levegőt, és végigsimította az arcom, ahogy a nagyon, nagyon részeg tekintetét rám szegezte. Az arca eltávolodott tőlem, az ajkaival együtt, amik olyan közel voltak, és olyan teltek… de a keze ott maradt, az arcomat simogatva. Lusta vigyor ült ki az arcára, tipikusan Tomos mosoly, és egy pillanatig úgy is maradt, aztán hirtelen mintha megkomolyodott volna.

Lassan, nagyokat pislogott, ahogy ismét végigsimította az ajkaim. Kinyitotta a száját, és ahogy megszólalt a fény megcsillant a piercingjén.

- Gyönyörű.

Elkerekedtek a szemeim.

Jól… jól hallottam?

Felugrottam, a levegő fájdalmasan a mellkasomban ragadt. El kell tűnnöm a fenébe ebből a szobából – nem tudtam mit csináljak – a fejemben kavarogtak a gondolatok, a szívem majd kiugrott, halálhoz közeli élményem volt…

Szó szerint kirohantam a szobából, és majdnem fel is löktem Billt út közben. Megállított a kezével, és zavartan nézett rám.

- Jól vagy?
- Én… jól vagyok. – hazudtam remegő hangon, szinte könnyezve. – Csak… csak szükségem van alvásra…
Bólintott, de a szemöldökét továbbra is aggódóan vonta össze.
- Hagytam pénzt taxira… - mondta, az asztalra mutatva. Odalépett hozzám, és ismét megölelt.
- Köszönöm Anna.

Nem tudtam megmozdulni, de bólintottam. Elhúzódtam tőle, megragadtam a pénzt, majd remegő lábakkal indultam is a lift felé. De nem jutottam messzire, a bennem kavargó érzések miatt ugyanis még a folyosón összeestem, a fal mellett. A térdembe temettem az arcom, és a csajos farmeromat benedvesítettem friss, forró könnyekkel.